Egy lelkésznő írja. Egy presbitere kereste fel a gyülekezetből. Régen ismeri. Gondolkodó, vallását gyakorló ötvenes férfi. A lelkésznő becsüli, sokra tartja. Annál inkább meglepte az, amit elmesélt: már jó pár hónapja tudatosul benne, hogy egyre kevésbé tud hinni. Először fegyelmezni próbálta magát, és kiűzni agyából-lelkéből a „lehetetlen” kétségeket. Már a felesége is érzi, hogy valami nincs rendben nála és fél, hogy a kapcsolatuk is destabilizálódik, pedig az ezüstlakodalmukra készülnek. A lelkésznőtől vár tanácsot. Ö pedig hozzánk fordult, mivel tanítványunk volt, és nem tartja egyszerűnek az esetet. Úgy érzi, sok mindenről lehet itt szó. Mit tehet egy lelkigondozónő ebben az esetben?