Lelkigondozás a pünkösdi kereszténységben: Jegyzetek egy tudományos konferenciáról
Több mint 150-en vettek részt a Pünkösdi Teológiai Főiskola éves tudományos konferenciáján, ahol idén a Lélek lelkigondozói munkája és a pszichológia eszköztára került fókuszba.
A „Lelkigondozás a pünkösdi kereszténységben” című tudományos konferencia november 7-én arra tett kísérletet, hogy párbeszédet indítson a teológia és a pszichológia, illetve a pünkösdi spiritualitás és a modern lelkigondozói gyakorlat között. A „Lélek a lelkigondozásban” sorozatunk záróeseményeként, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, egy fontos interdiszciplináris eseménynek lehettünk részesei.
A napot hazai előadások indították. Hézser Gábor a pneumatikus reorientációról tartott bevezetőt, majd megismertük a PTF-en zajló műhelymunka (az „inspiráció fókuszú lelkigondozás” koncepciója, Együdné Kéki Piroska előadásában) és Paul Gracza pünkösdi spiritualitást összegző gondolatait. Ezek mind azt a célt szolgálták, hogy felvázolják a pasztorálpszichológia pünkösdi-karizmatikus megközelítésének lehetőségeit.
A program nemzetközi előadókkal folytatódott, akik tágabb kontextusba helyezték a témát. Carsten Bruck, a német pünkösdi egyház és az erzhauseni szeminárium tanára, alapos betekintést nyújtott a teológia és pszichológia kapcsolatába a német gyakorlatban. Érdekes volt hallani a Lelkigondozói kézikönyv hátteréről, amely magyarul A pneumatikus lelkigondozás kézikönyve címmel épp a konferencia napján jelent meg.
Ezt követően Daniel S. Schipani (Argentína/USA) mennonita lelkész, pszichoterápeuta és lelkigondozó videóüzenetben elemezte a lelkigondozást mint spirituális és egyben pszichológiai diszciplínát.
A konferencia egyik legfőbb hozadéka a közös gondolkodás volt. A napot a „címszavak kerekasztal-beszélgetése” zárta, ahol a magyar tudományos és egyházi élet elismert szakemberei – többek között Németh Dávid, Joób Máté, Szabóné László Lilla, Rácsok Gabriella és mások – reflektáltak a hallottakra. Ezek a reakciók biztosították, hogy az esemény ne csupán előadások sora legyen, hanem valódi szakmai párbeszéd alakuljon ki.



Ahogy az a záráskor elhangzott, a cél nem az volt, hogy mindenre kész választ kapjunk, hanem hogy „maradandóan nyitott kérdésekkel” és új szempontokkal távozzunk. Ez az igény megvalósult. A nap megerősített bennünket abban, hogy a tudományos igényesség és a Szentlélekre való nyitottság együttesen fontosak a hatékony lelkigondozói szolgálatban.
Köszönjük az előadók és a résztvevők hozzájárulását, akár személyesen, akár online voltak velünk.
Ha visszanéznéd a konferenciát, azt YouTube-on vagy az alábbi linken teheted meg:



![Lelkigondozás a pünkösdi kereszténységben [Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából] – 2025.11.07.](https://substackcdn.com/image/fetch/$s_!Q3Dl!,w_140,h_140,c_fill,f_auto,q_auto:good,fl_progressive:steep,g_auto/https%3A%2F%2Fsubstack-video.s3.amazonaws.com%2Fvideo_upload%2Fpost%2F178598683%2F022564a4-d372-443f-a01a-517df50c41c9%2Ftranscoded-1762879314.png)
