PTF Országjárás – Désházán és Hadadon jártunk
Országjárásunk során ezúttal a határon túlra látogattunk el, és szolgáltunk két gyülekezetben.
2025. március 23-án a PTF tavaszi országjárás két határon túli állomását, Désházát és Hadadot látogatta meg Rémán Dániel és Ungvári Csaba. A két pünkösdi gyülekezetben amellett, hogy bemutatásra került a PTF által gondozott Hinni jó! katekézis program és a PTF-en folyó különféle képzések, a fő hangsúly az egészséges tanítás jelentőségén volt. A mottó alapigéje A Titusz 2,1 volt: “Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással.” (Titusz 2,1) Mindkét gyülekezetben rövid áttekintés hangzott el a tanítás mikéntjéről és jelentőségéről az ószövetségi, újszövetségi és óegyházi korban. Désházán Rémán Dániel a 2Krónikák 15:1-9 alapján hirdette az igét, míg délután, a hadadi pünkösdi gyülekezetben a Ungvári Csaba a Titus 1,5-9 alapján közvetítette Isten üzenetét.
Mindkét helyszínen igazi testvéri fogadtatásban volt része a PTF oktató vendégeinek. Désházán a gyülekezet vezetője, végzett hallgatónk Szilágyi Krisztián, míg Hadadon Siegel István, presbiter vezette a gyülekezeti közösséget. Áldott hétvége volt!







