Idén is Nyári Pasztorálpszichológiai Lelkigondozói Szakmai Napokat tartottunk
Idén is sor került a Nyári Pasztorálpszichológiai Lelkigondozói Szakmai Napok elnevezésű programunkra, immár második alkalommal. Olvasd el beszámolónkat!
A tavaly megszületett, akkor 3-szor 1 napos rendezvény kapcsán felmerült, hogy változtassuk táborrá: vonuljunk ki, maradjunk együtt, töltsük együtt az estéket… Legyen ez egyfajta mini zarándoklat a mi sajátos pusztaságunkba és Tábor-hegyünkre, ahol valóban találkozhatunk egymással, önmagunkkal és Istennel. A puszta, a sivatag a Szentírásban az Istennel való mély találkozás, az identitás formálódás és a személyes küldetés felismerésének helye. Ma is szükségünk van ilyen kivonulásokra, csendekre.
Így alakult az, hogy az ötletet, amely nagy tetszésre lelt, hamar felajánlások és tettek követték: lett helyszín, lettek berendezések, és főleg: lettek lelkes résztvevők. Köszönjük minden résztvevőnek, és külön is Ádámnak, Zsófinak és Mártinak! Július 17-19. között megtapasztalhattuk, hogy egy világváros kellős közepén is meg lehet találni a saját pusztaságunkat, hogy először a lelkigondozó szakmai személyiségére, különösen istenkapcsolatára fókuszálva, a professzionális lelkigondozás gyakorlatelméleti és módszertani kérdéseibe mélyedjünk el.
Az első napon arra fókuszáltunk, hogy “micsoda az ember” - és micsoda, kicsoda a lelkigondozó ember. A holisztikus emberszemlélet, a fragmentális emberkép, de mindenek előtt a teremtett emberkép főbb aspektusait jártuk körül, megszokott szemléletes-tapasztalati módon, délutántól pedig az istenkapcsolat egyfajta lehetőségére koncentráltunk. Arra, hogy miként szól a Szentírás hozzánk, ha azt nemcsak elménkkel, hanem szívünkkel is hallgatjuk, hogy mit jelent az, hogy átadjuk magunkat a mindig jelenlévő Istennek anélkül, hogy bármit is akarnánk, hogy igazán az Ajándékozót keressük, az ajándékai helyett.
A második nap fő témája a szenvedélybetegek hozzátartozóinak lelkigondozása volt, természetesen valós eseteken keresztül. A nap kezdetén tudatosítottuk magunkban, hogy miként vagyunk érintettek a témában. Hogy a függőségek között a betegségként diagnosztizált, a kriminalizált és a társadalom által megvetett formái mellett ne feledjük sosem azokat a típusokat, amelyek kifejezetten elismerendőnek látszanak, mint pl. munka- és szolgálatfüggőség, vagy vallási addikció. Hogy a ránk zúdiló inger-áradata egyben ingerfüggőséggé is alakul, - többek között ezért esik nehezünkre pár percnél tovább Isten jelenlétében időzni. Végü azzal zártuk, amivel kezdtük: vagy függők leszünk, vagy “Isten-függők”....
A harmadik napon a betegek, főként a kórházi betegek lelkigondozásának témáját állítottuk középpontba, megvizsgálva előszöris a legkülönfélébb egészségdefiníciókat, majd kiemelve Antonovsky salutogenesis elméletét és Fritz Hartmann máig érvényes definícióját, amely állapotokról beszél diagnózisok helyett, s amelyek folyton változnak, de amíg képesek vagyunk jellemzőiket integrálni és velük tovább folytatni életünket, akkor nem lesz az ideális tünetmentességre törekvés bálvánnyá, és nem béklyóz meg a hiánya. E napon is eseteket dolgoztunk fel, személyes érintettségtől sem menteseket, s hallottunk a “vigasztalni nem akaró vígasztalás” fontosságáról. Vagy arról, hogy mit jelentenek azok a sorok, amelyeket Assisi (Szent) Ferencnek tulajdonítanak: “mindenkor hirdesd az evangéliumot, ha szükséges, még szavakkal is”... Bár nem a közismert, 13. századi szerzetes e sorok szerzője, a lényegi üzeneten és fontosságán ez nem változtat.
Mindkét napon újra és újra “igazolódott” az a gyakori tétel, hogy “tünetre nem kötünk szerződést”, hiszen a probléma más rendszerbeli összefüggésekre, kölcsönhatásokra mutat.
Hogy az önismeret, az önreflexió képessége és a személyiségfejlesztés a segítői hivatások egyik fundamentuma.
Hogy a deficitorientált patogenetikus szemléletet meghagyhatjuk a terápiának, lelkigondozókként pedig maradjunk a forrásorientált salutogenetikus megközelítésnél, avagy a (személyes) szenvedéstörténet helyett az üdvtörténetre fókuszáljunk.
Hogy a lelkigondozásban mit jelent az, hogy:
“Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. (Gal 3, 26-28)”
És mindkét napon szakmai szempontból valami különös is történt: csoportos esetfeldolgozásra és csoportos lelkigondozásra egyaránt sor került, nem tervezett, spontán módon. Hogy ez a csoportmunka és csoportkohézió szempontjából szakmaiatlanság és káosz nélkül valósulhatott meg, az többek között azt jelzi, hogy a résztvevők valóban közösséggé alakultak.
…s ha mindez nem lenne elegendő bizonyíték, a második estére spontán szerveződött kiruccanásunk (mert még a sivatagokban is vannak oázisok), reménység szerint, mindenkit meggyőzött arról, hogy jól érezzük magunkat magunkkal, és egymással!
Mindhárom napra vonatkozóan pedig Péter apostolnak a Tábor-hegyi színeváltozáskor elmondott szavait ismételjük:
„Uram, jó nekünk itt lennünk! (Mt 17, 4)
Adja Isten, hogy jövőre is találkozzunk!
Krasznay Mónika
A fotókat készítette: Domanyek Zsófia és Göndör Ádám Bence
Ha érdekelnek a képzéseink, nézd meg és jelentkezz a pótfelvételi határidő előtt!