"Ami feltétlenül érint…” - Hallgatói kutatómunkák a pasztorálpszichológia, gyermek- és ifjúságvédelem, családkonzultáció szakterületekről címmel
A Pünkösdi Teológiai Főiskola Pasztorálpszichológia tanszéke tanulmánykötet bemutatóval egybekötött hallgatói konferenciát hirdetett, és a mai napon megrendezett, immáron 3. alkalommal.
Ezekkel a sorokkal hirdettük meg egy hónappal ezelőtt a tanszékünk konferenciáját, és a mai nap után, elfogultság ide vagy oda, elmondhatom, hogy egy fantasztikus esemény részesei lehettünk!
Zseniális előadók, érdeklődő közönség, lelkes felkészítő oktatók - ez lehetne a rövid összefoglalása a napnak.
Mind a PTF-es, mind a SRHE-ről érkező hallgató előadók rendkívül színvonalas előadásaikat hallhattuk, és az utánuk következő fórumbeszélgetések kapcsán nem kis fejfájást okozott a publikum kérdéseinek, hozzászólásainak időben történő berekesztése, a mikrofonok elvétele… de tartani kellett az időkereteket.
Nagyon örültünk a SRHE visszatérő, valamint új résztvevőinek, a szinte pillanatok alatt felvázolt további lehetséges irányvonalaknak, amelyek annyira "adták magukat"! Köszönöm, hogy a Pasztorálpszichológia Tanulmánykötet II. szerzői közül mind Sárospatakról, mind Kolozsvárról tiszteletüket tették!
Ahogy a konferencia végén mondtuk, úgy most is kiemelem: szívből gratulálok minden előadónak, és kívánjuk további tudományos és szakmai tevékenységükre Isten gazdag áldását, hogy szakterületetük minél szélesebb közönsége számára is gyümölcsőzőek legyenek erőfeszítéseik!
A hallgatókat felkészítő, az előadásra elkísérő, valamint a szervezésben akítvan részt vevő, illetve a tanulmánykötet létrejöttében közreműködő minden kedves Kolléga munkáját ezúton is köszönöm, köszönjük!
Folytatás jövőre - Deo volente!
Dr. Krasznay Mónika, tanszékvezető





